hobbiallatok.eoldal

A kacsacsőrű emlős

Felfedezése :

A 18. század második felére a földrajzi felfedezések egyik fő célpontjává egyre inkább a „Terra Australis Incognita”, vagyis az „Ismeretlen Déli Földrész” vált. A korabeli felfedezők és a tudományos közvélemény ezt a mai Ausztráliában vélte megtalálni. Az első európai utazókat nagyon meglepte a földrész különös állatvilága, főleg az erszényesek és a kengurufélék. Még inkább meglepte az európai természettudósokat a tojásrakó emlősök, leginkább a különös kinézetű kacsacsőrű emlős felfedezése.

Amikor az első példány 1798-ban Angliába került (több hónapos tengeri út után), sok tudós egyszerűen ügyes hamisítványnak tartotta a maradványokat, amiket mintha egy hód farkából, egy vidra törzséből és egy kacsaféle csőréből fabrikáltak volna össze. További, jobban tartósított példányok láttán azonban el kellett fogadniuk, hogy a természet ilyen teremtményeket is képes „produkálni”. További meglepetéseket okoztak azok az aranyásók, akik beszámoltak róla, hogy a nőstények tojásokat raknak. E hihetetlennek látszó tulajdonságai miatt első latin neve az Ornithorhynchus paradoxus volt.

Testfelépítése :

A részlegesen vízi életmód eredményeként ujjai között úszóhártya alakult ki. A vízben főleg lapos, a hódokéra emlékeztető farkával hajtja magát.

A kacsacsőrű emlős úszás közben nemcsak szemét csukja be, de orrlyukait és fülét is szorosan bezárja, miközben csőrét oldalirányban ide-oda ingatja (ezt szakkád mozgásnak nevezik). Csőrének mindkét felületén körülbelül negyven-negyvenezer, vízszintes sorokba rendezett elektromos érzékelő és további harmincezer nyomásérzékelő pálcika található. A két sejtfajta az ember látókérgére emlékeztető módon rétegződik a csőr felületén, és az agy tevékenységének jelentős részét az ezektől kapott információk feldolgozása köti le. Úgy tűnik, a kétféle adat együttes feldolgozásával a kacsacsőrű emlős egyfajta "víz alatti térlátásra" tesz szert. Az elektromos érzékelők felfogják az egészen kis állatok egészen kis izommozgásai keltette jeleket is, a nyomásérzékelők pedig a vízben álló, lebegő, illetve mozgó dolgokról visszaverődő (illetve általuk keltett) hullámokat észlelik. A kétféle információ együttes feldolgozása (figyelembe véve a két jel sebességkülönbségét) lényegesen jobb képalkotást tesz lehetővé a zavaros vízben, mint a látás. Az érzékelő pórusok módosult nyálkamirigyek.